Nem unatkoztak a baranyai lánglovagok hétvégén

A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság összeállítása szerint Gyöngyösmelléken, Fekeden, Pellérden és Keszüben is szabadtéri tűznél volt szükség a baranyai beavatkozók munkájára. De emellett több közúti balesethez és állatmentéshez is riasztották a tűzoltókat a hétvégén.

Előzés közben összeütközött két személyautó szombaton Siklós és Kisharsány között. Az egyik jármú az árokba hajtott, majd visszacsapódott az úttestre és a tetején állt meg. A siklósi hivatásos tűzoltók kiérkezéséig a jármű vezetője kiszállt az autóból. A mentőszolgálat tájékoztatása szerint nem szenvedett sérülést. A jármű áramtalanítását csak a rendőrségi helyszínelést követően tudták elvégezni a beavatkozók, addig egy vízsugár készenlétben tartása mellett biztosították a helyszínt.

Kigyulladt egy fából készült filagória szombaton Pécsen egy Nagy-Zsebei úti ingatlan udvarán. A tulajdonos még a tűzoltók kiérkezése lőtt megkezdte az oltást egy locsolótömlővel, de a lángok gyorsan terjedtek, így végül a város hivatásos tűzoltói fejezték be a munkálatokat. A tűz közvetlen környezetében lévő tárgyak, kerti bútorok, egy kerékpár, egy hűtőszekrény, munkagépek és két személyautó kisebb mértékben károsodott.

tűz1

Gázszivárgáshoz riasztották a tűzoltókat szombaton. Komlón, egy Zrínyi téri társasházi lakás egyik gázkonvektora hibásodott meg, amelynek következtében erős gázszagot éreztek a lakók a lépcsőházban. A beavatkozók elzárták a lakás gázcsapját, majd méréseket végeztek, és átszellőztették az ingatlant. Felhívták az érintett lakás tulajdonosának figyelmét, hogy a fűtőberendezés felülvizsgálatáig azt ne használja.

Árokba csapódott egy személyautó tegnap Szentlászló településen. A járműben egy ember utazott, aki a baleset következtében könnyű sérüléseket szenvedett. A szigetvári hivatásos tűzoltók áramtalanították a személyautót. A tűzoltók a káreset helyszínét elhagyva, ismét egy árokba hajtott személyautót találtak, Szulimán településen. Itt nem sérült meg senki. A beavatkozók ebben az esetben is áramtalanítottak, majd átadták a helyszínt a rendőrségnek.

Kútba esett kutyát mentettek vasárnap a szigetvári tűzoltók Patapoklosiban. Az állat egy négy méter mély kútba esett, ahonnan nem tudott kimászni. Egy tűzoltó kötélbiztosítás mellett ereszkedett le a mélységbe, majd épségben a felszínre hozta a közepes testű házi kedvencet. A kutyának nem esett baja.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés