Hirdetés

Közúti ellenőrzés során buktak le Drávapalkonyán azok a fiatalok, akik kábítószert fogyasztottak, egyikük pedig árulta is a drogot.

A rendőrök július 10-én gyanúsítottként hallgattak ki egy 24 éves nagyharsányi, egy 22 éves szaporcai és egy 18 éves harkányi férfit. A személygépkocsival közlekedő fiatalokat július 9-én 20 óra 45 perckor igazoltatták a siklósi rendőrök Drávapalkonya belterületén. Az ellenőrzés során a járműben utazó fiatalok zavartan viselkedtek, így felmerült a kábítószer-fogyasztás gyanúja, ezért előállították őket mintavételre. A velük szemben alkalmazott kábítószergyorsteszt pozitív eredményt mutatott. A jármű, valamint a 22 éves férfi ruházatának átvizsgálása, továbbá a férfi lakásán megtartott kutatás során összesen bruttó 21,4 gramm kábítószergyanús növényi származékot találtak és foglaltak le a nyomozók. Gyanúsítotti kihallgatásukon mindhárman elismerték a bűncselekmény elkövetését.

A 24 éves gépkocsivezető és 18 éves utasa ellen kábítószer birtoklása, 22 éves társuk ellen pedig – őrizetbe vétele mellett – kábítószer-kereskedelem elkövetése miatt nyomoz a Siklósi Rendőrkapitányság.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét