13 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapKékhírekPénzért, parfümért igazolta le a valójában el sem végzett közmunkát, letartóztatták

Pénzért, parfümért igazolta le a valójában el sem végzett közmunkát, letartóztatták

A Pécsi Járásbíróság  június 19-én egy hónapra elrendelte T. K. B. gyanúsított letartóztatását 9 rendbeli, önálló intézkedésre jogosult személy által üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettének megalapozott gyanúja miatt.

A vádirat szerint a gyanúsított egy olyan egyesület vezetője, mely több éve biztosít lehetőséget a közérdekű munkára ítélteknek a büntetés letöltésére.

Az egyesület vezetőjeként T. K. B. igazolta a Baranya Megyei Kormányhivatal felé az elítéltek által ledolgozott óraszámot.

Mint önálló intézkedésre jogosult személy 2018. december és 2020. január közötti időben több alkalommal pénzért, saját részére végeztetett munkáért, illetve parfümökért cserébe valójában el sem végzett közérdekű munkát igazolt le a Baranya Megyei Kormányhivatal felé – áll a vádiratban.

A bűncselekmény magas büntetési tételére tekintettel megalapozottan lehet attól tartani, hogy szabadlábon hagyása esetén megszökne, elrejtőzne a gyanúsított.

Arra is következtetni lehet, hogy a még kihallgatandó személyek befolyásolásával a bizonyítást is veszélyeztetné, vagy folytatná tevékenységét, ha szabadlábon maradna.

A fenti indokok alapján a bíróság szükségesnek és indokoltnak találta a gyanúsított letartóztatásának elrendelését.

Az ügyész tudomásul vette a bíróság végzését, a gyanúsított és védője szabadlábra helyezésért fellebbezést jelentettek be ellene, így a bíróság határozata nem végleges.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő