Pofont kapott, sörösüveggel válaszolt

Garázdaság vétség és súlyos testi sértés bűntett kísérlete bűncselekmények miatt nyomozott a Szigetvári Rendőrkapitányság két fiatalember ellen, akik Dencsházán bántalmazták egymást.

A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a 19 éves bánfai, valamint 21 éves szentegáti férfinak az ügyében, akik tavaly júliusban egy óra körül hazafelé tartva egy dencsházai vendéglátóhelyről összeszólalkoztak az úton. A 21 éves férfi arcon ütötte ismerősét, majd a kölcsönös bántalmazást követően a 19 éves fiatal egy sörösüveggel fejbe verte vitapartnerét.

A két fiatalembert a rendőrök előállították, majd kihallgatták gyanúsítottként, tettüket mindketten beismerték. A 19 éves bánfai lakos ellen súlyos testi sértés bűntett kísérletének, míg a 21 éves szentegáti lakos ellen garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozott a Szigetvári Rendőrkapitányság.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrség a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés