Hirdetés

Négy napon belül elfogták a rendőrök azt a férfit, aki próbaútra vitt el egy autót, de elfelejtette visszavinni.

Jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy komlói férfi ellen, aki március 4-én délelőtt próbaútra vitt el egy pécsi autókereskedésből egy kocsit, de nem vitte vissza. A rendőrségtől az érintett autókereskedő kért segítséget, mert a vevőjelölt elérhetetlenné vált, a félmilliós autó pedig eltűnt.

A rendőrök másnap délután Komlón, egy parkolóban megtalálták az autót, március 8-án pedig lakásán elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 40 éves férfit, majd előállítottak, és kihallgatták gyanúsítottként. A férfi a bűncselekmény elkövetését elismerte, az autót a rendőrök lefoglalták, és visszaadták a tulajdonosnak.

A férfi ügyében folytatott nyomozást a rendőrség a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét