Hirdetés

A kerékpáros férfi látta a Zók és Pázdány között történt balesetet, azonban segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.

Segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozott a Szigetvári Rendőrkapitányság egy 27 éves zóki férfi ellen. A megalapozott gyanú szerint a férfi tavaly december 14-én 17 óra körül Zók irányából Pázdány irányába közlekedett kerékpárjával az 58102-es számú úton. Egy gépkocsivezető későn észlelte a sötétben kivilágítatlan kerékpárral közlekedő férfit, ezért elrántotta a kormányt, majd megcsúszott a járművel és a bal oldali vízelvezető árokba sodródva felborult. A baleset során a sofőr mellett ülő nő súlyosan megsérült.

A kerékpáros látta a balesetet, azonban továbbhajtott anélkül, hogy meggyőződött volna arról, hogy van-e sérült a gépjárműben, illetve a segítségét sem ajánlotta fel. A rendőrök 3 órán belül beazonosították, majd elfogták a kerékpáros férfit, aki gyanúsítotti kihallgatásán beismerte tettét.

A férfi ügyében folytatott nyomozást a rendőrség a napokban lezárta, és az ügy iratait vádemelési javaslattal megküldték az ügyészségnek.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét