5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapKékhírekSpiccesen, társával elsodorta a motorost, majd továbbsuhant

Spiccesen, társával elsodorta a motorost, majd továbbsuhant

Vádat emelhetnek az ellen a két sellyei férfi ellen, akik még 2017. októberében autójukkal elsodortak egy segédmotorkerékpárost, majd elhajtottak a helyszínről. A rendőrök pár órán belül elfogták őket.

Egy 32 éves sellyei férfi ellen segítségnyújtás elmulasztása, valamint járművezetés ittas állapotban vétsége, 33 éves szintén sellyei társa ellen pedig segítségnyújtás elmulasztása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozott a Siklósi Rendőrkapitányság.

A gyanú szerint a 32 éves férfi 2017. október 19-én 12 óra 50 perckor személygépkocsival közlekedett Sellye és Csányoszró között. Autójával elsodort egy segédmotorkerékpárost, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről.

A rendőrök három órán belül beazonosították, majd lakásán elfogták a balesetet okozó férfit, akit 33 éves utasával együtt előállítottak és kihallgatták őket gyanúsítottként.

A gépkocsivezetővel szemben felmerült az alkoholfogyasztás gyanúja, ezért őt a rendőrök előállították további mintavételre, az orvos pedig megállapította az alkoholos befolyásoltságot. A segédmotorkerékpáros férfi a balesetben könnyebben megsérült.

A gyanúsítottak ügyében folytatott nyomozást a rendőrség a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő