5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapKékhírekSzadista pornó miatt ítélték el

Szadista pornó miatt ítélték el

Másodfokon felfüggesztett börtönre és pénzbüntetésre ítélték azt a férfit, akit még 2010-ben vádoltak meg azzal, hogy egy újpesti „szado-mazo film” forgatásán súlyosan bántalmazott két nőt – közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész hétfőn az MTI-vel.

A főügyész felidézte: a Budapesti IV. és XV. kerületi ügyészség által benyújtott vádirat szerint a férfi 2010. január 17-én egy újpesti stúdióban, egy „szado-mazo film” forgatása alkalmával a két sértett nőt több mint fél órán keresztül bántalmazta különböző – a filmforgatás kellékeit képező – eszközökkel.

Az ügyben első fokon eljáró IV. és XV. kerületi bíróság a vádlottat bűncselekmény hiányára hivatkozva felmentette. Az ítélet ellen azonban az eljáró ügyész fellebbezést jelentett be a bűnösség megállapítása és büntetés kiszabása érdekében.

A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék idén februárban megváltoztatta a kerületi bíróság ítéletét, és bűnösnek mondta ki a vádlottat két rendbeli súlyos testi sértés kísérletében, és ezért őt 1 év 6 hónap börtönbüntetésre és 800 ezer forint pénzbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés végrehajtását a bíróság 2 év próbaidőre felfüggesztette – közölte a főügyész.

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője felmentés érdekében jelentett be fellebbezést.
A rendőrség 2010 januárjában sajtótájékoztatón közölte, hogy egy hétgyermekes anya névtelen levele alapján leleplezték Újpesten egy szado-mazo pornófilm illegális forgatását.

A nő levele egy telefonszámot is tartalmazott, a rendőrök így jutottak el a sértetthez, aki elmondta: jelentkezett egy hirdetésre, amelyben „szexmentes, de meztelenül végzendő feladat” szerepelt 100-200 ezer forintért.

A rendőrség akkori közlése szerint az újpesti helyszínen közölték vele, hogy szado-mazo pornóról van szó, de imitálják az ütéseket, neki pedig el kell játszania a fájdalmat. Ágyhoz, padhoz kötözték, majd nádpálcával, korbáccsal és egy lapos tárggyal ütlegelni kezdte őt egy másik nő. A felek megállapodtak abban, hogy amikor valamelyik szereplő jelt ad, leáll a felvétel.

Amikor az ütlegelt nő kimondta a megbeszélt mondatot, a másik abbahagyta a bántalmazását, de a producer ekkor odalépett hozzájuk, és mindkettejüket megverte – hangzott el a 2010-ben tartott sajtótájékoztatón.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő