Tényleges életfogytiglant kértek a 82 éves pécsi nő gyilkosára és bűntársára

Életfogytig tartó fegyházat kért a megismételt eljárásban a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség arra a két férfira, akik 2014 júniusában kiraboltak, majd megöltek egy 82 éves asszonyt Pécsen – tudta meg a 24.hu

hirdetés

A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség szóvivője a lap megkeresésére azt közölte, fellebbezési indítványukban azt kérték, hogy a bíróság mindkét vádlottat – a korábban 1 év 8 hónapra ítélt másodrendűt is – zárja ki a feltételes szabadlábra bocsátás lehetőségéből.

A megrázó eset körülményei…

Az egyik férfi korábban járólapokat tett le az idős nőnél, így tudta, hogy nagy értékű porcelánok vannak a lakásában. Rávette társát, hogy amíg ő szóval tartja áldozatukat, addig kutassa át a lakást. A nő azonban kiszúrta a zajt és ezt szóvá is tette. Ekkor a férfi eszméletlenre verte a nőt, majd elvitték a lakásban talált százezer forintot és az értékesebb porcelánokat.

Mivel attól tartottak, hogy az asszony nem halt meg és lebuknak, aznap délután visszamentek a lakásba, és halálra verték a nőt.

Közben felkereste az idős asszonyt az egy ismerőse is. Amikor a nyitott ajtón keresztül meglátta a földön fekvő ismerősét, azonnal pánikba esett és elrohant. Sőt, később sem értesítette a mentőket és a hatóságokat.

Az ítélet…

A két férfi végig tagadta a bűnösségét a büntetőeljárás során.

A Pécsi Törvényszék végül az egyik férfit nyereségvágyból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésben, a nőt pedig segítségnyújtás elmulasztása vétségében mondta ki bűnösnek. Megállapította ugyanakkor, hogy a másik férfi az emberölésben nem vett részt, ezért őt csak lopás miatt ítélték el.

A fellebbezések folytán a táblabíróság végül hatályon kívűl helyezte a Pécsi Törvényszék ítéletét, és új eljárásra utasította az elsőfokú bíróságot. A megismételt eljárásban a törvényszék a férfiak cselekményeit a korábbi ítéletében foglaltaknak megfelelően minősítette, ezért az idős nő életét kioltó férfit életfogytiglanra, míg társát 1 év 8 hónap börtönre ítélte. A helyszínről elviharzó nő pedig pénzbüntetést kapott segítségnyújtás elmulasztása miatt. Ez azóta már jogerőre is emelkedett.

A fellebbviteli főügyészség most azt szeretné elérni, hogy a két férfit  – mint tettest és bűnsegédet – nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, és a bűncselekmény elhárítására idős kora miatt korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölésben mondják ki bűnösnek. Ha a bíróság a fellebbviteli főügyészség indítványával egyező döntést hoz, akkor a két férfi soha nem hagyhatja el a börtönt.

Hirdetés