Testvérére kente volna a balhét a jogsi nélkül furikázó férfi

Jogsi nélkül vezetett, majd hamis adatokat diktált be a rendőröknek a pécsi férfi, akinek már a fényképe sem stimmelt a zsaruk adatbázisában. Beismerte tettét.

Hamis vád elkövetése miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy 21 éves helyi férfi ellen, aki egy ellenőrzés során más, pontosabban a testvére adatait diktálta be a rendőröknek.

Az egyenruhások 2019. július 23-án délután igazoltatták a személygépkocsival közlekedő férfit Pécsett, a Németh László utcában. Ő azt mondta, hogy nincsenek nála az okmányai, így az általa bediktált adatok alapján ellenőrizték a nyilvántartásban a rendőrök. Már a fénykép alapján azonban megállapították, hogy a bemondott adatok sántítanak, a férfi a testvére adatait adta meg az intézkedő járőröknek.

A gépkocsivezetőt a rendőrkapitányságra szállították, ahol gyanúsítotti kihallgatásán beismerte tettét, és a rendőröknek azt is elmondta, hogy azért használta fel más adatait, mert nem rendelkezik vezetői engedéllyel.

A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

Kiemelt képünk illusztráció.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés