10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapKékhírekTízmilliót rabolhatott, előzetesbe került

Tízmilliót rabolhatott, előzetesbe került

A Pécsi Járásbíróság június 19-én elrendelte egy budapesti férfi előzetes letartóztatását egy hónapra felfegyverkezve, csoportosan, jelentős értékre elkövetett rablás bűntettének alapos gyanúja miatt, közölte a hatóság.

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított társaival 2017. június 16-án az éjjeli órákban bement egy pécsi családi házba, ahol az ott lakó sértettet megverték, megkötözték, késsel is megvágták, miközben felszólították arra, hogy a házban található pénzt adja át. Ezután a gyanúsítottak a ház különböző részeiben kutattak, és összesen körülbelül 10 millió forintot tulajdonítottak el forintban, valamint külföldi pénznemben, majd a helyszínről elmenekültek, közölte a bíróság.

A gyanúsított egy közeli búzatáblában rejtőzött, ahol a rendőrök megtalálták, elfogták, és tőle 4.995.000 forintot és 11.350 eurót foglaltak le.

A bűncselekmény jelentős tárgyi súlyú, öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, melyet a különös visszaeső gyanúsított feltételes szabadság hatálya alatt követett el.

A bíróság közlése szerint alaposan tartani lehet attól, hogy a gyanúsított – szabadlábon hagyása esetén – megszökne, elrejtőzne, összebeszéléssel, a sértett és a tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével a büntetőeljárás sikerét veszélyeztetné, illetve újabb szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményeket követne el.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő