Újabb kíméletlen embercsempészt fogtak

Újabb embercsempészeket fogtak el a fővárosi rendőrök szombat este. A három sofőr 24 szír állampolgárt akart Németországba vinni – közölte a rendőrség vasárnap honlapján az MTI szerint.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) felderítő főosztálya egy-egy litván, osztrák és lengyel állampolgárral szemben indított eljárást embercsempészés bűntett gyanúja miatt.

A közlemény szerint a fővárosi rendőrök szombaton 18 óra 25 perckor az M1-es autópályán intézkedtek egy litván felségjelzésű gépjármű litván sofőrjével szemben, aki 12 szír állampolgárt akart Budapestről Németországba szállítani.

Ugyancsak az M1-es autópályán intézkedtek a fővárosi járőrök két gépjárművezetővel szemben 22 órakor. Az osztrák sofőr által vezetett osztrák rendszámú gépjárműben öt, míg a lengyel sofőr által vezetett francia honosságú autóban hét szír állampolgár utazott.

A járművezetők a – magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét igazolni nem tudó – szíreket anyagi ellenszolgáltatásért cserébe, jogellenesen akarták Németországba juttatni. A rendőrök a három férfit előállították, gyanúsítottként kihallgatták és bűnügyi őrizetbe vették. A bűncselekményekhez használt gépjárműveket lefoglalták – írta a BRFK.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés