Ütni és rúgni is próbálta a rendőrt

Feltételezhetően rongált és hangoskodott, majd megpróbált megütni egy rendőrt Romonyán egy ittas férfi. A vád szerint még a rendőr lábát is kirúgta, persze ő húzta a rövidebbet. Egy év börtön lehet a büntetése. 

A vádlott január 6-án, az esti órákban Romonyán, testvérével az utcán ittasan hangoskodott, az egyik lakóház ajtaját mindketten rugdosták, szitkozódtak, a tolóajtót letépték, rángatták, a faléceket feszegették, közölte a bíróság. A rendőrjárőrök az egyik közeli ház előtt álltak meg, felszólították a dulakodó testvéreket, hogy hagyják abba a verekedést. A vádlott annyit mondott, hogy hagyják őket békén, majd szidalmazni kezdte a rendőröket, ezt követően a körzeti megbízottat ököllel próbálta megütni, aki az ütés elől kitért, majd járőrtársával földre vitték a támadót, aki ekkor kirúgta a körzeti megbízott lábát, aki szintén a földre esett. Ekkor a vádlott ismét ököllel támadott, társának viszont sikerült lefognia, derül ki a bíróság közléséből.

A Pécsi Járásbíróság a vádlottat hivatalos személy elleni erőszak bűntette és garázdaság vétsége miatt 1 év börtönre és 2 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte, egyben elrendelte egy korábbi 1 év 6 hónap fogházbüntetés végrehajtását is. Az ítélet nem jogerős.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés