Ütötte, rúgta, fojtogatta volt feleségét

A Pécsi Járási Ügyészség – többek között – súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki volt házastársát bántalmazta, aki ennek következtében 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A férfi házassága megromlott, melyet követően elköltözött házastársától. A vádlott és volt
felesége között azonban a gyermekfelügyelet, illetve vagyonjogi kérdésekben több alkalommal vita alakult ki.

2019 februárjában a volt férj felkereste feleségét a lakásán, ahol ismételten vitatkozni, veszekedni kezdtek. Ekkor a feleség jelezte a volt párjának, hogy el kell mennie, ezért megpróbálta lakását elhagyni. A vádlott azonban a sértetthez lépett, becsapta előtte a bejárati ajtót, majd közölte vele, hogy nem mehet ki a lakásból. A volt feleség ekkor telefonon akart segítséget kérni, a férfi azonban azért, hogy a hívást megakadályozza, megfogta a sértett kezét és megpróbálta a telefont a kezéből kicsavarni. A férfi szorításától a sértett bal kezének kisujja eltörött. Majd a férfi a sértett nyakában lévő sálat fogta meg, és azzal próbálta fojtogatni az asszonyt. Amikor a nő hallotta, hogy a lépcsőházban kint vannak a szomszédok, segítségért kiabált, ami után a vádlott a bejárati ajtót kinyitotta, azonban mielőtt a lakást elhagyta volna, többször megrúgta volt feleségét, illetve egy alkalommal ököllel arcon ütötte. Az ütés következtében a sértett egyik foga kitört.

A férfi a lépcsőházban tovább dühöngött, és a ház előtt lévő szemeteskukákat is felrúgta. A férfi cselekménye többek között a súlyos testi sértés, személyi szabadság megsértése
bűncselekményének a megállapítására alkalmas.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés