12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapKékhírekVadkeleti erőszak a pécsi utakon!

Vadkeleti erőszak a pécsi utakon!

Tettlegességig fajult az a koccanás, ami Pécsett a belvárosban történt az egyik kereszteződésnél. Egy köztéri kamera rögzítette is az esetet, amiből tisztán kivehető, hogy mi történt. A rendőrségnek kellett eljárnia az ügyben. 

Az eset még áprilisban történt a Rákóczi út és a 6-os út kereszteződésénél. A térfigyelő-kamera képein jól kivehető, hogy a fehér Mercedes megállt a pirosnál és nem sokkal később a mögötte haladó is a lámpához ért. Az autó sofőrje is fékezett, azonban nem tudott időben megállni, nekicsúszott az előtte álló gépkocsinak.

A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség közlése szerint a Mercedes sofőrje a koccanás után kiszállt autójából és a mögötte álló gépkocsihoz ment, közben hangosan szidalmazta a benne ülő női sofőrt. Mikor pedig odaért hozzá, egy határozott mozdulattal a bal oldali visszapillantó tükrét lerúgta – látszik a felvételen.

A felvételen az látszik, ahogy odalépett és rúgott is a férfi

A férfi ezután még fenyegetőzni is kezdett, majd két kezével ütlegelte a kis kocsi tetejét és szélvédőjét. A kocsiban ülő hölgy a férfitől annyira megrémült, hogy a mögöttük haladó gépkocsi vezetőjétől kért segítséget, majd értesítette a rendőrséget is – közölte a hatóság.

A rendőrség percek alatt a helyszínen volt, kikérdezték a férfit, akit meg is motoztak – ez utóbbi a kamera képein látszik.

A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt a férfi ellen garázdaság miatt.

Körkamera rögzítette a képsorokat

Mint megtudtuk, ebben a kereszteződésben egy körkamera működik, ami húsz másodpercenként fordul egyet, így rögzíti a közlekedőket. A nyomozó hatóság számára ez már bizonyíték erejű. De ebben az esetben a szemtanúk és persze a kocsiban keletkező kár is alátámasztotta az elmondottakat.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő