Vasvillával támadták meg szomszédjukat

Vádat emelhetnek egy férfi és társa ellen, akik vasvillával támadtak rá szomszédjukra és kutyájára. 

Egy 65 és egy 50 éves férfi tavaly decemberben Kisjakabfalván, a Fő utcában veszett össze szomszédjával, mert annak kutyája az utcán kóborolt.

A veszekedés odáig fajult, hogy az egyik gyanúsított kihozott a házból egy vasvillát, amelyet társa átvett tőle, majd azzal a kutyáját védő férfi felé szúrt, aki ennek következtében könnyebben megsérült.

A rendőrök a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható két férfit elfogták, majd kihallgatták őket gyanúsítottként.

A 65 éves férfi kisjakabfalvai férfi ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett és könnyű testi sértés vétség, 50 éves helyi társa ellen pedig felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozott a Siklósi Rendőrkapitányság, amelyet a napokban lezártak és az ügy iratait vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.

Hirdetés