Wanted! 200 ezer a nyomravezetőnek!

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást rendelt el emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt a jelenleg ismeretlen helyen tartózkodó 44 éves Balázs István kisszentmártoni lakossal szemben – írja a police.hu.

A rendelkezésre álló adatok szerint Balázs István 2015. szeptember 16-án 18 óra 47 perc körüli időben Kisszentmárton főutcáján eddig ismeretlen okból késsel sebesítette meg anyósát és élettársának gyermekét, majd elszaladt a faluból. A támadás során az idős nő életveszélyes sérüléseket, míg a 2 éves gyermek könnyű sérüléseket szenvedett.

késelő

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya kéri, hogy aki a képen látható személyt felismeri, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06 (1) 461-5110 telefonszámot, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámon (hétfő-csütörtök: 8-16, péntek: 8-13), a 107-es vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó 200 000 forint díjat ajánlott fel a nyomravezetőnek.

A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, melyek segítségével az elkövetők azonosíthatók, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik, és ismereteit az eljárás során ismerteti. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére a szükséges intézkedéseket megteszi. A Rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság fenntartja.

Hirdetés