13 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapCsemegeA kanadai határőrség fogva tart egy magyart

A kanadai határőrség fogva tart egy magyart

Több mint öt hete tart fogva a kanadai határőrizet egy magyar férfit, noha nem vádolják csempészéssel, nem folyamodott menedékért, megvan a repülőjegye is és már szívesen hazatérne Magyarországra, írja a Toronto Star kanadai napilapra hivatkozva az MTI.

Csizmár Istvánt szeptember 2-án azért vették őrizetbe, mert hamisan tüntette fel a Kanadába való belépésnek okát. Először azt állította, hogy csak látogatóba jött, majd elismerte, hogy feleségül akarja venni a kanadai állampolgárságú Lóczi Zsuzsannát, akivel az interneten ismerkedett meg, és szeretne letelepedni az országban.

Csizmárt eddig háromszor hallgatták ki fogvatartás-felülvizsgálati tárgyaláson, utoljára pénteken. A bíró kijelentette, hogy nem engedheti be Kanadába, de nem ülhetett fel egy Európába tartó repülőgépre sem, ahogy remélte.

A férjjelöltet Kanadába meghívó Lóczi Zsuzsanna két és félórányira lakik a fogháztól. Minden nap felkeresi a férfit, sorsáért felelősnek érzi magát. Egymást a beszélőablakon át látva, telefonon tudnak ilyenkor szót váltani. Csizmár szerint kirívó eset az övé, mert akit hozzá hasonlóan bevittek, az már rendszerint aznap hazautazhatott. A következő felülvizsgálati tárgyalást november 8-ra tűzték ki.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő