12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapCsemegeAz Index szerint szégyen, hogy nem engedjük be a migránsokat!

Az Index szerint szégyen, hogy nem engedjük be a migránsokat!

Az immár Simicska Lajos, a Jobbikhoz közel álló milliárdos birtokában lévő lap azt írja, hogy a lengyelekkel és csehekkel együtt szégyenpadon ülünk. Ha megkezdik a kvóta alapján a betelepítéseket, akkor az precedenst teremthet és a későbbiekben folyamatossá válhat a betelepítés. Pécsen akár üres épületekbe is mehetnek. 

A lap mindezt arra hivatkozva írja, hogy hazánk ellen kötelezettségszegési eljárást indítottak, mert nem vagyunk hajlandóak fejet hajtani a brüsszeli akaratnak, amivel migránsokat telepítenének mindenhova, és amit gyakorlatilag az országok megkérdezése nélkül nyomnának le az uniós tagállamok torkán.

Hazánk egyébként pert indított, ami jelenleg is folyamatban van. A kvótát ugyanakkor a közép-európai országok hatalmas tiltakozással fogadtak el. A közös és egyre inkább nyugaton is elterjedő álláspont szerint ugyanis az EU-nak közösen kellene megállítani a migrációt, méghozzá helyben, azaz a bajba jutott országok megsegítésével. Az unió azonban évek óta képtelen – nyilván a bürokratikus rendszer hatalmas mivolta miatt is – egységes, konkrét és kézzelfogható lépéseket tenni a válság kezelésére.

Emlékezetes, hogy az osztrákok, németek annak idején még tárt karokkal fogadták a menekülteket, ám az elmúlt hónapokban, két évben történt terrorcselekmények rávilágítottak arra, hogy az illegális bevándorlók tömege óriási biztonsági kockázatot jelentenek. Az EU most teljesen ellenőrizetlen hátterű, személyazonosságú bevándorlókat telepítene Magyarországra is.

Mint azt megírtuk, hogyha ez megtörténik, akkor nem kizárt, hogy évek óta üresen álló épületekben helyeznék el a migránsokat. Pécsen ilyen lehet a volt Tüdőszanatórium, az Áper laktanya, a Munkácsy utcai volt rendelőintézet, vagy éppen a pécsbányai kórház épülete.

Az MSZP miniszterelnökjelöltje, Botka László egyébként maga is lebontaná a déli határzárat, mert az szerinte felesleges. Íme a nyilatkozat: KLIKK!

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő