Az MSZP-elnökség felfüggesztette Szanyi Tibor párttagságát

Az MSZP országos elnöksége felfüggesztette Szanyi Tibor alelnök, leköszönő európai parlamenti (EP-) képviselő és Fekete Zoltán, a szocialisták Pest megyei elnökének párttagságát – közölte az ellenzéki párt pénteken az MTI-vel.

A nap folyamán tartott elnökségi ülés döntéseit ismertető közlemény szerint a két politikus tagsági viszonyát az EP- és a budapesti előválasztási kampány időszakában tanúsított, a párt megítélését nyilatkozataival, cselekedeteivel hátrányosan befolyásoló magatartása miatt függesztette fel egyhangúlag a testület.

Hangsúlyozták, az MSZP célja továbbra is az, hogy az önkormányzati választáson minél több település kiszabaduljon a Fidesz fogságából. Ezt a célt minden olyan cselekmény veszélyezteti, amely a közösség egységének megbontására irányul – közölték.

A felfüggesztés az Országos Etikai és Fegyelmi Ügyek Tanácsa előtt most meginduló fegyelmi eljárás időtartamára szól – tették hozzá.

Szanyi Tibor – aki az MSZP-Párbeszéd EP-lista harmadik helyén állt és nem szerzett újból mandátumot – az EP-választás után többször is élesen bírálta a pártvezetést nyilvánosan, illetve nyilvánosságra került levelében. Fekete Zoltánnak még februárban került a sajtóhoz az MSZP választmányi tagjaihoz címzett levele, amelyben gazdasági visszaélések eltusolásával vádolta meg a párt mostani és korábbi vezetőjét.

Az MSZP elnöksége értékelte a fővárosi előválasztás eredményét és döntött arról, hogy a Párbeszéddel kötött szövetség megerősítése keretében létrehoz egy szociális ügyekkel és egy zöld, fenntartható fejlődéssel foglalkozó kabinetet, amelyekben az MSZP részéről Korózs Lajos országgyűlési képviselő, illetve Tüttő Kata elnökségi tag vesz részt. Molnár Zsolt budapesti elnököt felkérték arra, hogy mielőbb véglegesítse az ellenzéki pártok közötti kerületi megállapodásokat.

Az elnökség határozott arról is Nagykanizsa város polgármesterjelöltjének Hári Tibort javasolja.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés