Belehalt lánya megmentésébe

Kislányai szeme láttára vesztette életét egy édesapa Balatonkenesén, amikor tízéves lányát próbálta kimenteni a Balatonból szombat délután. A gyermek a vízibicikliről ugrott a vízbe, apja pedig utána vetette magát. Egyikük sem tudott úszni – írja a Borsonline.hu.

A beszámoló szerint napokkal a tragédia után is elcsukó hangon idézik fel a szemtanúk a történteket a balatonkenesei Vak Bottyán strandon. A fürdőzők is erről beszélnek, szörnyülködnek. Egy család számára ugyanis pillanatok alatt tragikus fordulatot vett a nyaralás.

Két férfi és az egyikük két kislánya bérelt ki közösen egy vízibiciklit, meséli a kölcsönzős. Ám a járművel elsodródtak a strand területéről olyan részre, ahol már mély a víz. Az egyik gyermek a Balatonba ugrott, de mivel nem ért le a lába, kétségbeesve kiabálni kezdett.

Apja gondolkodás nélkül a gyermeke után vetette magát, azzal sem törődve, hogy ő sem tud úszni. A víz neki is túl mélynek bizonyult. A vízibiciklin lévő másik felnőtt sem úszott valami jól, de sikerült kimentenie a kislányt. A két közelben lévő szörfös a segélykiáltásokra lett figyelmes.

Arra történt a baleset (Fotó: Borsonline.hu)
Arra történt a baleset (Fotó: Borsonline.hu)

– Aznap jó szél volt, idén nyáron a legjobb. A parttól száz-százötven méterre szörföztünk, amikor kiabálást hallottunk: „ember a vízben, nem tudunk úszni, segítség!”. Harminc méterre voltak tőlem. Szörffel az ellenszél miatt nem tudtam megközelíteni őket, ezért úszva siettem a segítségükre – számolt be a Borsnak Péter. Mire odaért, a szerencsétlenül járt férfi már arccal lefelé lebegett a víz tetején.

– Először azt hittem, egy holttestet találtak a vízben, azért vannak így megijedve. Később tudatosult bennem, hogy a vízben lebegő férfi is hozzájuk tartozik. Erős testalkatú volt, nem könnyen boldogultunk. Amikor a szörfös barátom is odaért, hárman végre ki tudtuk húzni. A barátja elkezdte az újraélesztését, közben odaértek a vízi mentők, ők vették át, hosszú ideig próbálták visszahozni az életbe, de minden erőfeszítésük hiábavaló volt.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy az apa megfulladt-e, vagy a szíve állt meg, úgy tudjuk, magas vérnyomásban szenvedett, és hirtelen ugrott a vízbe, tehát ez is lehetséges. A családja sokkos állapotba került, nekik is orvosi segítségre volt szükségük.

Hirdetés