Brüsszel titkosította a szavazási csalást lehetővé tevő állásfoglalást

Az Európai Parlament titkosította azt a pár nappal a sorsdöntő szavazást megelőzően született dokumentumot, amely a tartózkodó képviselők szavazatainak figyelmen kívül hagyásáról szólt. Az Origo kérdésére Lomnici Zoltán alkotmányjogász elmondta, ez a módszer az ázsiai és afrikai diktatúrákban sem elfogadható – írja a lap.

Szerdán elfogadták a magyar jogállamisági helyzetről szóló különjelentést az Európai Parlament (EP) plenáris ülésen. A Soros György megbízható embereinek listáján szereplő holland EP-képviselő, Judith Sargentini által összeállított dokumentum éppenhogy átcsusszant a szavazáson.

A Magyarország megbüntetését célzó jelentés elfogadásához a képviselők leadott voksainak több mint kétharmadára, valamint az összes EP-képviselő abszolút többségének a támogatására (vagyis legalább 376 szavazatra) volt szükség.

Csakhogy Brüsszel nem volt úriember, négy nappal a sorsdöntő voksolást megelőzően megváltoztatta a szavazás rendjét, és ügy döntött, a tartózkodó politikusok szavazatait nem fogják beleszámítani a végeredménybe – írja az Origo.

Éppen ezen a húzáson múlt a bevándorláspárti erők sikere: ha a parlamenti demokráciákban megszokott normák szerint szavaztak volna az európai politikusok, akkor 14 szavazat hiányzott volna a kétharmadhoz.

Már önmagában ez is meredek, azonban ennél is botrányosabb körülmény látott napvilágot egy nappal a tegnapi ütközet után. Ugyanis az erről szóló állásfoglalást a brüsszeli bürokraták titkosították.

Hirdetés