7 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapCsemegeElárverezhetik Oszter félmilliárdos birtokát

Elárverezhetik Oszter félmilliárdos birtokát

Úgy tűnik, elátkozott kastély lett az egykori álomból! Oszter Sándor (66) vidéki birtokát ugyanis árverés fenyegeti – olvasható a Blikk cikkében.

A Blikk már korábban beszámolt arról, hogy a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész súlyos anyagi kalamajkába keveredett, mikor 2009-ben nagy összegű hitelt vett fel, ráadásul nem is saját magának, hanem egy barátnak hitt ismerős számára.

Ebből az ügyből kifolyólag azonban hatalmas veszteség érheti, hiszen a bank felmondta a hitelszerződését, ami igen súlyos következményekkel járhat: végrehajtó árverezheti el az évekkel ezelőtt 750 millióért árult kastélyt. A Blikk információi szerint a pénzintézet már több éve perben áll Oszterrel, mert a színművész egyáltalán nem vagy kevesebbet fizetett, néhányszor azonban sikerült megegyezni a halasztásról.

– Előfordult, hogy egy összegben fizetett egy nagyobb tételt, így kapott egy kis halasztást, utána azonban már szintén nem tudott törleszteni. Úgy tudom, hetekkel ezelőtt felszólítást is kapott, hogy a banki szerződése megszűnt, és ingatlan-végrehajtásra kerülhet sor – mondta egy neve elhallgatását késő informátor, aki hozzátette: úgy tudja, nemrégiben újabb levelet írt Oszter a bankjának, hogy valamilyen egyezségre jussanak.

További részletek itt olvashatók.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő