Elhunyt Bajor Imre

A kora reggeli órákban egy budapesti kórházban meghalt Bajor Imre színész. 57 éves volt – írja az Origo.hu

Bajor Imre sikeres volt a színházban, a kilencvenes évektől elmaradhatatlan résztvevője volt a Rádiókabaréknak, de pályafutásában alighanem a tévé játszotta a legfontosabb szerepet. 2004-ben saját show-t kapott az RTL Klubtól, amely remek számokkal indult, de aztán esni kezdett a nézettsége, így nem is ment sokáig. A Heti hetesben alaptag volt, főleg Gálvölgyi Jánossal és Hernádi Judittal értette meg magát, velük forgatta a Pasik című szitkomot is, amely a Familia Kft. után az egyetlen olyan magyar szituációs komédia volt, amely több évet kibírt a képernyőn, közel hetven epizód készült belőle.

A filmezés is fontos neki, bár a tévében nagyobb sikerei voltak. Szerepelt többek között a Meseautó című remake-ben, melyben az eredeti filmen Kabos Gyula által játszott szerepet bízták rá. 2004-ben Tímár Péter Le a fejjel című produkciójában játszott Hernádi Judittal és Gálvölgyi Jánossal, később jött az Egy szoknya, egy nadrág vagy a Superboyz. Csóközön című önálló estjével bejárta az országot.

A legbiztosabb pont a Heti hetes maradt, de 2010 körül kezdett elmaradozni a talkshow-ból. Januárban még csak kimerültség miatt hagyott ki egy adást, februárban már arról írtak a lapok, hogy a színész röviddel az előadás előtt mondta le egy fellépését, az Operettszínházban lett volna jelenése a Mágnás Miskában.

Két gyermeke volt Hámori Eszter színésznőtől, Lili és Marcell. A Life.hu-nak elmondta, hogy 2009-es szilánkos bokatörése, későbbi vérnyomás-problémái, az étterme körüli állandó gondok vezettek oda, hogy búskomorságba süppedt, csak feküdt a sötétben, és semmi nem érdekelte. Korábban nyerőgépezett sokáig, de egyik napról a másikra ezzel a szenvedéllyel szakított. Az alkoholról is le kellett mondania, noha előtte nagy társasági életet élt, a legtöbb előadás után órákig poharazott a kollégákkal.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés