5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapCsemegeErre számít a baloldal

Erre számít a baloldal

Minden a részvételen múlik: 70% fölött lehet esélyes a kormányváltás, 60% alatt pedig a fideszes kétharmad. Név nélkül tippelték meg az eredményt baloldali politikusok az Indexnek.

Egy héttel az április 6-i választás előtt az Index MSZP-s, Együtt-PM-es és DK-s politikusokkal is beszélt a várható eredményükről, melyről szigorúan név nélkül voltak hajlandóak csak nyilatkozni. Ezekből a beszélgetésekből az derült ki, összességében a legnagyobb esélyt egy nem túl nagy vagy közepes mértékű vereségnek, jóval kevesebbet egy szoros győzelemnek, a legkevesebbet pedig a Fidesz-kétharmadnak adják.

Nem 2010-es helyzet van az országban, az ellenzék számára a részvételi arány a kulcskérdés. A Fidesz mindent annak rendelt alá, hogy lefojtsa a kampányt. Az eredmény magas részvételnél lehet szoros.
– mondta a kormányváltók egyik politikusa, természetesen név nélkül.

A részvételnél a 60-70% közötti sáv jelentheti a mérsékelt vereséget, kormányváltásban már 68% fölött, Fidesz-kétharmadban 60% körül és az alatt lehet reménykedni.

Utóbbiról azt mondta, túl könnyedén becsülnek a Fidesznek kétharmadot, miközben óriási bizonytalansági tényező, hogy a jelenlegi választási rendszert még nem próbálta ki az ország. 68%-ot meghaladó választási részvételre Magyarországon egyébként 12 éve nem volt példa.

[box title=”Részvétel az előző választásokon”]1998, első forduló: 56,26%
2002, első forduló: 70,53%
2002, második forduló: 73,51%
2006, első forduló: 67,83%
2010, első forduló: 64,20%[/box]

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő