Ezért hűtlenek a nők?

A hűtlenséget a férfiak legtöbbször az evolúciós késztetéssel magyarázzák – a kutatók a jelenséget pedig egereken vizsgálják. Egy új kutatás szerint a nőkben is fellelhető a hűtlenséggel összefüggésbe hozható gén – írja az Origo.

hirdetés

A kutatók megtalálták azt a gént, amely szerintük összefügghet a nők hűtlenségével. Egy tanulmány során a múlt év végén 7400, 18 és 49 év közötti finn ikerpár hosszú távú párkapcsolatait vizsgálták meg. Mint kiderült, a résztvevő férfiak 9,8 százalékának, míg a nők 6,4 százalékának volt tizenkét hónapon belül már legalább egy viszonya a párkapcsolata mellett.

A kutatók ezután összehasonlították, hogy a megállapított arány mennyiben különbözik az egypetéjű – azonos génállományú –, valamint a kétpetéjű ikrek esetében. A kapott eredmények szerint a férfiak 63 százaléka, míg a nők 40 százaléka hűtlen – ez utóbbi a „hűtlenséggénnek” tudható be a kutatók szerint. A tanulmány vezető szerzője, Brendan Zietsch (University of Queensland) elmondása alapján valóban találtak egy hűséget befolyásoló gént a nőknél.

A cikk itt folytatódik.