Gázárat emelnek az oroszok?

Az ukrán kormányfő Amerikába készül a krími helyzet megvitatására, az EU szerint pedig Oroszország nem zárja el a gázt -írja a Hír24.

Az ukrán kormányfő, Arszenyij Jacenyuk látogatásának pontos dátumáról és az utazás részleteiről egyelőre nem közöltek további információkat – írja a hírportál.

Az Európai Bizottság energiaügyi biztosa közben azt mondta a Wirtschaftswoche című német gazdasági hetilapnak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy a Gazprom a gázszállítások folytatásában érdekelt, mert különben nem térülnek meg a beruházásai.

Ugyanakkor az esetleges gazdasági szankciók miatt az ukrajnai válság komoly veszély, hiszen Moszkva ellenintézkedésekkel válaszolhat a nyugati szankciókra, ami az orosz és az uniós gazdaság szoros kapcsolata miatt hátráltathatja a kilábalást válságból – mondta Günther Oettinger.

A Gazprom valószínűleg a második negyedévben megemeli az Ukrajnának szállított földgáz árát – idézte az Interfax hírügynökség az ukrán energiaügyi miniszter vasárnapi kijelentését.

„A második negyedévben 368,50 dolláros gázárra számítunk” – mondta Jurij Prodan energiaügyi miniszter újságíróknak vasárnap.

Hirdetés