6 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapCsemegeGigászi aszteroida húz el bolygónk mellett

Gigászi aszteroida húz el bolygónk mellett

Pályája hozzánk legközelebbi pontján lesz szerdán a három éve felfedezett J025 jelű aszteroida. A becslések szerint 1,4 kilométer átmérőjű kisbolygó még e közelség ellenére is biztonságos távolságban lesz a Földtől, és az űrkutatók szerint a következő 500 évben nem is jön majd vissza. Körülbelül 1,8 millió kilométeres távolságban megy el mellettünk – írja az Index.hu.

Ez a Föld-Hold távolság 4,6-szeresével egyenlő, szóval igazán nincs miért aggódni.

„Meg tudjuk mondani néhány másodperces pontossággal, hogy az objektum mikor lesz a legközelebb, és néhány száz kilométeres eltéréssel azt is, hogy mekkora lesz ez a távolság” – mondta el telefonon Davide Farnocchia, a NASA Föld közeli objektumokat vizsgáló programjának matematikusa. Amatőr csillagászok is észlelhetik az objektumot távcsövekkel.

A szakemberek ismerete szerint hasonló méretű aszteroida legközelebb 2027-ben fog elhaladni a Föld mellett, amikor az 1999 AN10 jelű, 800 méter átmérőjű kisbolygó egy Föld-Hold-távolságra (380 ezer kilométerre) fogja megközelíteni bolygónkat. Persze ez még változhat, hiszen a 2014 J025-ről is csak három éve tudunk.

Kiemelt képünk illusztráció!

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő