Gyárfás állítólagos zsarolója tagadja a zsarolást

A Bors utolérte azt a szlovák vállalkozót, aki sajtóhírek szerint zsarolta Gyárfás Tamást azzal a hangfelvétellel, ami most az egyik legerősebb bizonyíték a Fenyő-ügyben. Imrich K. a lapnak elismerte, hogy március 13-án a Nyugati pályaudvarnál rendőrök tartóztatták fel, majd gyanúsították meg a zsarolással – írja az Index.

De Imrich K. tagadja, hogy zsarolta volna Gyárfást.

„Ez a legnagyobb hülyeség, amit a rendőrség valaha is produkált! Ez egy sci-fi! Soha, senkit nem zsaroltam. Nem szeretném, ha ehhez bármi közöm is lenne. Nekem mindegy, hogy Gyárfás megdöglik vagy kivirágzik” – írta a Borsnak.

Gyárfás ellen lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el. Az ügyészség szerint megalapozottan gyanúsítható, hogy felbujtója volt Fenyő János meggyilkolásának. Gyárfás tagadja a vádat.

Hirdetés