Harminc évig bujkáló maffiavezért fogtak el

Letartóztatott a brazil rendőrség kedden egy volt olasz maffiafőnököt, akit hazájában életfogytiglani börtönre ítéltek egyebek között húsz ember meggyilkolásáért – jelentették be a két ország hatóságai közös sajtótájékoztatón Brazíliában – írja az Origo az MTI hírére hivatkozva.


Pasquale Scotti a Nápoly környéki camorra egyik vezetője volt. Elfogását követően, még 1984-ben egy kórházablakon kiugorva megszökött az olasz bűnüldöző szervek elől, és – mint most kiderült – Dél-Amerikába menekült.

Ott hamis iratokkal új életet kezdett: családot alapított, továbbá ingatlanügynökséget és más vállalkozásokat hozott létre. Éppen két gyermekét vitte iskolába Recife városában, amikor a rendőrség letartóztatta. Brazil családja az eddigi vizsgálat szerint semmit nem tudott előéletéről.

Scotti kilétét az olasz rendőrség tárta fel, miközben olasz állampolgárok gyanús brazíliai ügyleteinek ügyében nyomozott. A nyomozók jöttek rá, hogy a Francisco de Castro Visconti nevet valójában Scotti használja, és ezt követően ujjlenyomattal azonosítani is tudták az olasz bűnügyi nyilvántartásban szereplő férfit.

A maffiatevékenységhez kapcsolódó bűnökkel (egyebek között gyilkosságokkal és zsarolással) vádolt Scotti ellen – nyom nélküli eltűnését követően – Olaszországban lefolytatták a bírósági eljárást, és 2005-ben távollétében elítélték.

Kiadatásáról még nem döntöttek, a brazil igazságügyi minisztériumnak ezt 90 napon belül kell megtennie. A férfit egy szigorúan őrzött börtönbe szállították Recifében.

Hirdetés