5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapCsemegeIndul a harc a pálinkáért

Indul a harc a pálinkáért

Nem összeegyeztethető az uniós joggal, hogy Magyarország lehetővé tette, hogy évente legfeljebb 50 liter gyümölcspárlatot saját felhasználásra jövedékiadó-mentesen lehessen főzni, főzetni – mondta ki az Európai Unió bírósága – írja az mno.hu.

Az Európai Bizottság arra hivatkozva indított kötelezettségszegési eljárást, hogy az uniós jog a pálinka esetében az általános jövedékiadó-kulcs mellett legfeljebb egy másik adókulcs alkalmazását teszi lehetővé a saját célra főzött, maximum 50 liter tisztaszesznek megfelelő mennyiségű párlat esetében, és az nem lehet kisebb, mint az általános kulcs fele. A bírák pedig úgy ítélték meg, hogy az ügyben a bizottságnak van igaza.

A lap beszámolója szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium kijelentette: „a pálinkafőzés történelmi hagyományok alapján a kulturális örökségünk része, így Magyarország más uniós államokhoz hasonlóan ragaszkodik a saját tradíciójához”. A kormány részben ennek a hagyománynak a megőrzéséért teremtette meg – a bérfőzési szeszadó eltörlésével – a házi pálinkafőzés szabadságát 2010-ben, a választások után. Az intézkedéssel Magyarország nem kíván többet, mint ami megillet több uniós tagállamot, így például Ausztriát, Németországot, Szlovéniát, Portugáliát is – közölte (NGM).

A döntést követően a kormány megkezdi a tárgyalásokat a bizottsággal, és mindent elkövet azért, hogy a pálinkafőzés hagyományai az unió engedte kereteken belül tovább élhessenek hazánkban.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő