13 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapCsemegeIskola helyett tüntet majd több ezer diák

Iskola helyett tüntet majd több ezer diák

„Ne menj suliba!” címmel szerveznek diáktüntetést január 19-ére a Parlament elé. A tanulók kezdeményezése a gyenge oktatási rendszerre akarja felhívni a figyelmet, a szervezők több ezer résztvevőre számítanak – írja az Index.hu.

– A fiatalságunk siralmasan nagy része telik a felesleges anyagok túlrészletezésével, miközben tanulhatnánk ugyanezeket az ismereteket lényegre törően, miközben egy tantárgyi óra különböző összefüggésekre is rámutat a modern világgal kapcsolatban – írják a tüntetés szervezői a Facebook-eseményben, amit szombat kora délutánig 6500-an igazoltak vissza, és további 25 ezren jelezték, hogy érdekli őket.

A tiltakozás szervezője, Gyetvai Viktor az atv.hunak elmondta: egy alsó tagozatos diák szervezete nincs felkészülve arra, hogy annyi időt töltsön az iskolában, mint egy felnőtt a munkahelyén.

A szervezők azt írják az eseményben, a tüntetés célja: összefoglalni a diákság problémáit, vagyis felvilágosítani a diákságot az oktatás modern rendszereiről, felhívni a figyelmet a problémákra, és azokra megoldást keresni, egy élhetőbb, gyerekekre szabottabb oktatási rendszerben tanulni, szinte csak diákok részvételével demonstrálni, hogy a diákoknak vannak gondolataik, amiket érvényesíteni szeretnének.

A leírásban az is szerepel, hogy a döntéshozóknak elég lenne csak a finn oktatási rendszert közelebbről megnézni, ott ugyanis „nincs osztályzás az első években, ezáltal nem alakul ki stressz a gyerekekben; nem alakul ki kiközösítés, mert nem csak oktatnak, hanem közösségeket alakítanak; rövid a napi tanítási idő”.

Gyetvai megszólalásában hangsúlyozta, hogy bár még nem kaptak megkeresést egyetlen párttól sem, nem fogadnák el, hogy az eseményhez bármelyik párt csatlakozzon.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő