Jarni sajnálja a magyar focit

Első edzését már meg is tartotta

Robert Jarni, a labdarúgó NB I-ben szereplő Pécsi MFC vezetőedzője úgy véli, nagyszerű idényt futott a pécsiekkel, és megmutatta mindenkinek, edzőként is nagy sikerekre hivatott – írja a 24sata.hr-re hivatkozva a Nemzeti Sport Online.

hirdetés

„Nem féltem a kudarctól annak ellenére, hogy hatalmas fába vágtam a fejszémet. Edzői pályafutásom során először kaptam teljes hatalmat, és én választhattam meg, kivel dolgozhatok, ennek pedig meglett az eredménye, elértük a kitűzött célt, benn maradtunk az NB I-ben” – mondta a 24sata.hr-nek Jarni.

„Nem volt könnyű a kezdet, a játékosokat rá kellett nevelnem a saját edzésmódszeremre, ráadásul az elején nem hittek bennem, szkeptikusak voltak. Minden karriernek el kell kezdődnie valahol, én pedig örülök, hogy edzőként is bizonyíthattam, megállom a helyem. Nagyszerű munkát végeztünk rövid idő alatt” – tette hozzá a horvát vezetőedző, aki a magyar futballról is szót ejtett.

„Magyarország futballnagyhatalom volt hosszú időn keresztül, ma viszont már a gyerekeket sem érdekli a labdarúgás, nincsenek példaképek. Furcsa ezt látni, mégis mi történt itt? Az azonban biztos, hogy a mostani támogatási rendszert Európa-szerte megirigyelhetnék. A fiatalok képzésére, a stadionok újjáépítésére és felújítására nem sajnálja a pénzt az állam” – mondta Robert Jarni, aki a terveiről is beszélt.

„A szerződésem még két évig érvényes Pécsen, jövő héten pedig leülünk tárgyalni a jövőről. Meglátjuk, hogyan tovább… Pécs egy csodaszép város, remekül érzem magam. Egyetlen dolog van csupán, amelyhez képtelen vagyok hozzászokni, a nyelv. A futballhoz szükséges kifejezéseket már megtanultam, de valószínűleg sosem fogok folyékonyan magyarul beszélni…”