5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapCsemegeJelentős tartozást hátrahagyva menekült Berlinből a DK alelnöke

Jelentős tartozást hátrahagyva menekült Berlinből a DK alelnöke

Tetemes tartozásokat hagyott maga mögött Niedermüller Péter, a DK alelnöke, amikor egyik pillanatról a másikra – azt állítva, hogy súlyos beteg – lelépett a berlini Humboldt Egyetemről – írja az Origo.

Az Origo információi szerint a berlini Humboldt Egyetem – ahol Niedermüller 10 éven át dolgozott – egy meglehetősen felháborodott hangvételű levelet küldött szét a világ számos tudományos intézetének, amelyben Niedermüller Péter érthetetlen viselkedésére hívta fel a társszervezetek figyelmét. A levél a Magyar Tudományos Akadémiához is eljutott.

Niedermüller Péter (forrás: MTI)

Ebben az olvasható, hogy Niedermüller Péter jelentős adósságokat hátrahagyva, 2004-ben bejelentés nélkül távozott Berlinből. Mindezt pedig azzal próbálta elsimítani, hogy az egyetem felé olyan információkat juttatott el, amelyek szerint ő súlyos beteg. Ebből egy szó sem volt igaz, derül ki az írásból. A DK jelenlegi alelnökével távozása után sem tudták felvenni a kapcsolatot – írja a portál.

A következőkről számolnak be:

„A helyzet legalább annyiban tisztázódott, hogy kiderült, Niedermüller Péter Pécsen tartózkodik. Nehezen, de bebizonyosodott az is, hogy Niedermüller Péter többé már nem a Humboldt Egyetem tagja, nem tartozik az Európai Etnológiai Intézethez és nem használhatja a professzori titulusát”.

Niedermüller Péter úgy hagyott ott csapot-papot, hogy közben nem rendezte a nem csekély mértékű tartozásait az egyetem, illetve a kollégái felé – derül ki a berlini egyetem közleményéből.

Az egyetem kapcsolatfelvételi kísérleteire egyszer sem reagált.

„Ezt különösen fájlaljuk, mert ez a magatartás nem csak a hallgatókban váltott ki fokozott értetlenséget, hanem bennünk és a kollégákban is” – írják a levélben.

A Soros György által is támogatott DK-s politikus – mint ismert – rendszeresen eltagadta a betelepítési kvóták létezését, megszavazta azt az uniós dokumentumot, amely a bevándorlók integrációját állította fókuszba a migráció kezelése kapcsán, a magyarországi határkerítést lebontaná, tavaly pedig azért lobbizott Brüsszelben, hogy Magyarországot megbüntessék.

És persze azt sem könnyű elfelejteni, hogy nem is olyan rég, egy Pécsett tartott nyilvános lakossági fórumán ütöttek meg egy fiatal demonstrálót.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő