Kitüntették volna hat év semmittevésért

Egy spanyol közalkalmazott hat évig nem járt be dolgozni, mert szerinte úgy sem volt semmi dolga munkahelyén. Az irodában épp kitüntetni készültek a hosszú munkaideje miatt, amikor felfedezték, hogy munkatársuk nem jár be már egy ideje – írja az Origo.

Ha nem akarják kitüntetni hosszú munkaideje miatt, akkor talán még most is kapná a fizetési csekkjeit az államtól Joaquín García. Az férfi ugyanis úgy gondolta, hogy nem fárasztja magát a munkába járással, hiszen, ahogy védekezett is: “nincs mit csinálni az irodában”.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy García a szolgálati idejének 20 évéből csak hatot lógott el. Kitüntetést is épp azért akartak adni neki, mert ennyi ideig „végezte” a munkáját. Miután a főnöke felfedezte, hogy García nincs az irodájában, körbekérdezett.

A szemben lévő irodából egy kollégája mondta el, hogy már évek óta nem látta. Ekkor hívták fel Garcíát, aki nem mondta meg, épp mit csinál.

Ez még 2010-ben történt, addig összesen 222 000 euró (mai árfolyammal 69 millió forint) fizetést vett fel az Independent tudósítása szerint. Most egy bírósági ítélet szerint 27 ezret kell visszafizetnie az államnak a lógások miatt.

Hirdetés