8 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapCsemegeKómába esett a "műfűtől" egy baranyai fiatal

Kómába esett a „műfűtől” egy baranyai fiatal

A Bama.hu értesülései szerint egy baranyai fiatal két hete kómába zuhant, miután elszívott egy úgynevezett műfüves cigit.

A fiú azóta felébredt, de napokig kérdéses volt, hogy túléli-e egyáltalán. Mája és a veséje azonban a lap értesülései szerint maradandó károsodást szenvedett, és még az sem kizárt, hogy szervátültetésre lesz szüksége.

Dr. Szemelyácz János addiktológus a lap kérdésére elmondta, hogy az ilyen esetek nem nevezhetőek egyedinek. Kifejtette, hogy míg a fű, azaz a marihuána nem okoznak kárt az emberi szervekben, addig ezek az új kábítószerek, mint például a fiatal esetéért is felelős „biofű” vagy „műfű” már kis mennyiségben is hasonló hatásúak és erejűek, mint a heroin.Mindehhez pedig elég elszívni egy cigit, nem kell intravénásan belőni sem, a hatóanyag a tüdőn keresztül ugyanis egyből a véráramba kerül. Hatásuk serkentő és pszichotikus és még akkor is észlelhetőek és érezhetőek, miután valaki már leállt velük.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő