Leáldozóban a Facebook csillaga?

Megvenné a Facebook a Snapchat nevű közösségi mobilalkalmazást. A cég 3 milliárd dollárt is hajlandó lenne fizetni az alkalmazásért. Az amerikai tinédzserek ugyanis annyira rákaptak az ízére, hogy a mindössze két éve létező app a fotómegosztások számában a nyáron utolérte a Facebookot, és azóta is folyamatosan növeli forgalmát – írja az Origo.hu. 

hirdetés

A Snapchat lényege, hogy a felhasználók képeket, rajzokat, szöveget és rövid videókat küldhetnek egymásnak, amelyek – miután a címzett megnézte őket – pár másodpercen belül törlődnek. A címzett persze azt is megteheti, hogy megtartja az üzenetet, átszerkeszti, belerajzol és továbbküldi, de végül ebben az esetben is törlődik a kép a küldő és a fogadó telefonról is. A feladó állíthatja be, hogy pontosan mennyi ideig láthatja az üzenetet a címzett: jelenleg 1 és 10 másodperc közötti skálán választhatunk. Az üzeneteket a fejlesztők eredeti szlogenje szerint lehetetlen visszakeresni, azoknak még a Snapchat szerverein sem marad nyoma.

Az üzenetek törlését kezdetben az alkalmazás legnagyobb gyengéjének tartották a befektetők, most viszont már jól látszik, hogy inkább vonzóvá teszi a Snapchatet. Ez teszi ugyanis lehetővé, hogy mindenféle felelősség nélkül, tulajdonképpen akármiről képeket és videókat küldhessenek egymásnak a felhasználók. Később úgysem érheti őket büntetés, hiszen senki nem tudja meg, miről üzengettek egymásnak.

Valószínűleg épp ezért az amerikai gimnazisták és felsőtagozatosok körében hatalmas népszerűségre tett szert az alkalmazás, ők már többnyire ezzel szórakoztatják magukat a tanórákon, a néhány éve még menő Facebookra pedig egyre kevesebbszer jelentkeznek be.

Nem csoda tehát, a Facebook 3 milliárd dollárt adott volna az alkalmazásért. A tulajdonosok azonban nemet mondtak az ajánlatra. Ezzel elérték, hogy pár nap múlva már 3,5 milliárd dollárra taksálják a cég értékét.