Lendvai kiosztotta az MSZP-seket

Az MSZP tapasztalt politikusa a közelmúlt szinte összes MSZP-t érintő konfliktusáról elmondta a véleményét, és nem titkolta, hogy elég lesújtó a véleménye az elmúlt időszak szocialista teljesítményéről, és nem látja biztatóan az MSZP mai helyzetét, pláne a jövőjét – írja az Index.hu.

Lendvai szerint az MSZP-nek szembe kell néznie azzal, hogy nehezen elképzelhető, hogy valaha is 50 százalék fölé megy egy választáson. Vagyis össze kell fogni. Viszont a helyzet most már az eddigieknél is nehezebb, mert nem három-négy baloldali párt megegyezéséről van szó.

A hagyományos pártok ideje lejárt – mondta.

Be kell látni Lendvai szerint, hogy új szerveződésre, új politikára van szükség. Az emberek már annyira nem törődnek az MSZP-vel, hogy a mostani netadós tüntetésekről “már ki sem utálják” őket, “Bástya elvtársat már meg sem akarják ölni”. Lendvai elég rezignáltan mondta ki az este szocialisták számára legmegrendítőbb mondatát:

Eljutottunk oda, hogy a világ nélkülünk folyik. Nem vagyunk érdekesek – tette hozzá.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés