Lesz tüntetés a Széchenyi téren március 15-én

A rendőrségi tiltás ellenére is lesz tüntetés Pécsen a Széchenyi téren március 15-én – írja a 444.hu.

A város főterén tüntetett volna a Pécsnek Hangja Van csoport, ám ezt a rendőrség nem engedélyezte, mert ott önkormányzati rendezvények is lesznek, illetve egész pontosan mert reggeltől késő estig “vélelmezetten az érdeklődő tömeg folyamatosan érkezik és távozik a Széchenyi térről” és hogy emiatt “a bejelentett rendezvény tárgyi időszakban történő megtartása olyan, a március 15-i nemzeti ünnepre megemlékezni kívánó tömeg jogát és jogos érdekét sértő jelleget ölthet a tilalmazott időszakban, amely alapján a rendezvény adott időszakra vonatkozó megtartásának megtiltása válik szükségessé”.

A tüntetést Juhász Péter jelentette be (nem a belvárosi, csupán névrokon), és mint írta, a Széchenyi tér régóta a kormányellenes tüntetések helyszíne, ráadásul 15 éve hagyományosan március 15-én ellenzéki tüntetésen zajlottak ott.

Szerda este pedig levelet kaptunk a csoporttól, amiben azt írták, hogy egyrészt bírósághoz fordulnak, másrészt pedig a tüntetést mindenképp megtartják, a tervezett helyen és időpontban, ezt már Facebookon el is kezdték szervezni, egyben Pécs történetének legnagyobb tüntetését ígérik.

Hirdetés