Ma már 8 baloldali biztosan izgul

Az MSZP több körzetben indít saját jelöltet, mint a DK. 60-46 arányban osztotta el a 106 egyéni választókerületet a két párt. Gyurcsányék kevesebbet kaptak, mégis örülhetnek, mert elérték: nem lesz közös lista – írja az Index.hu.

Az egyéni körzeteket illetőn megállapodtunk, hogy nem indulunk egymással szemben – mondta Molnár Gyula, az MSZP elnöke a szerda délutáni sajtótájékoztatóján, amelyet Gyurcsány Ferenccel, a DK elnökével közösen tartott.

A tájékoztatón a két párt abban is megállapodott, hogy az MSZP 60, a DK 46 egyéni választókerületben indít saját jelöltet. A megegyezés másik fontos pontja, hogy nem lesz közös lista.

Vagyis bár a DK 16-tal kevesebb körzetet kapott, Gyurcsány örülhet, hiszen az ő koordinált indulásos forgatókönyve érvényesült. Gyurcsány ki is jelentette, hogy “a DK világos politikai irányt követett, önálló listán indulunk, a listát én fogom vezetni, az első 30 helyről a DK elnöksége döntött.”

Hirdetés