Majdnem teljesen eltűntek, mára visszafoglalták Baranyát a rétisasok

1987-ben már csak négy pár rétisas fészkelt a megyében, mára több mint tízszer ennyien vannak, derült ki a madártani egyesület baranyai csoportja felmérése nyomán – írja a PécsiÚjság.hu.

A madártani egyesület baranyai csoportja, a téli fészektérképezések során a rétisasok 10 új fészkét találták meg, viszont a régiek közül 11 megsemmisült. A váltófészkekkel együtt jelenleg 72 fészek szerepel a nyilvántartásukban. A fészkelő párok száma kettővel nőtt a tavalyihoz képest, így már 48 pár költését kísérhető figyelemmel. A Rétisasvédelmi Programot 1987-ben indította el a Magyar Madártani Egyesület, akkor 15-20 párra becsülték a kipusztulás szélére sodródott hazai állományt.

Elterjedésük csak a három dél-dunántúli megyére korlátozódott. Baranyában mindössze 4 pár költését feltételezték. A védelmi erőfeszítéseknek köszönhetően az állomány kezdetben lassú, majd egyre intenzívebbé váló fejlődésnek indult. Napjainkra a rétisas Magyarországon általánosan elterjedt madárfajjá vált, gyakorlatilag bárhol találkozhatunk vele.

A költő párok száma már közelíti a 400-at, ami jelentős sikere a hazai természetvédelemnek. Talán az sem véletlen, hogy a faj Ausztriában és Szlovákiában is újra megtelepedett. Az eredmény egyrészt annak köszönhető, hogy a program során lényegesen bővültek a sasokkal kapcsolatos ismeretek, amit jól tudnak hasznosítani a gyakorlati védelmi munkánkban. Másrészt sikerült az erdőgazdálkodók többségével elfogadtatni a faj megóvása érdekében szükséges természetvédelmi korlátozásokat, ezért a fészkelőhelyek hosszú távú megőrzését biztosítani lehetett.

Ezen még az sem változtatott lényegesen, hogy a magánerdők tulajdonosainak nyomására az új erdőtörvényben a döntéshozók szűkíteni igyekeztek a természetvédelem lehetőségeit. Az idén a megyében fészket foglaló sasok közül ténylegesen 43 pár költött, míg 5 pár
esetében nem történt tojásrakás.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés