Marad a “karám” és a szívatás

Nem lesz változás - Fotó: origo.hu

Már több mint egy éve bádogcsarnokok fogadják a fapados járatok utasait Ferihegyen. Az utasok továbbra sem kedvelik a minimalista megoldást, pedig jobb, ha megbarátkoznak vele, mert úgy tűnik, egy ideig biztos nem lesz változás – írja az Origo.

“Én legutóbb egy hűvös nyári hajnalon toporogtam a csarnokban, és vártam, hogy feljussak a gépre. Akkor nem voltunk sokan, és mivel legalább 30-40 percig kellett ott ácsorogni, volt elég időm azon elmélázni, hogy milyen is lehet ez a »doboz« tele emberekkel, rekkenő hőségben, mikor a fémet napok óta melengeti a kellemes 35 fok” – mesélte egy utas a hírportálnak.

Nem lesz változás - Fotó: origo.hu
Nem lesz változás – Fotó: origo.hu

A Budapest Airport az alapszintű beszállítókapuk megszüntetését a közeljövőben nem tervezi, ahogy az 1-es terminál újbóli megnyitását sem. Utóbbi épület védett építészeti emlék, ennek megfelelően gondoskodnak az őrzéséről és az állagmegóvásáról. Jelenleg konferencia- és rendezvényhelyszínként hasznosítják, de forgattak már benne hollywoodi akciófilmet és tévésorozatot is. „Természetesen ha bármilyen váratlan fejlemény ezt szükségessé tenné, akár egy hónap alatt is ismét üzembe helyezhetnénk a terminált. Erre a tartalékra mindig számíthatunk” – mondta Hardy Mihály.

Címlapos fotó forrása: origo.hu

Hirdetés