8 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapCsemegeÖsszedolgoznak a szolgáltatók a 6-oson

Összedolgoznak a szolgáltatók a 6-oson

A vízhálózat felújítása ugyan a tervezettnél korábban befejeződött, de gázvezeték-karbantartás miatt augusztusig dolgoznak a József Attila úton – írja a bama.hu.

A Tettye Forrásház áprilisban kezdte meg a 6-os főút József Attila úti szakaszán a terület ivóvízhálózatának korszerűsítési munkálatait, ahol 40 éves vezetékeket cseréltek. A szolgáltató megkeresésünkre elmondta, hogy a munkálatokat június közepéig kellett volna befejezniük, azonban az eredetileg tervezettnél három héttel korábban végeztek. A szükséges vízmintavételek, ellenőrzések is lezajlottak, így a mai napon kötik át az új gerincvezetékre a kiépített bekötéseket.

Viszont a területet egyelőre mégsem lehet átadni a forgalomnak, ugyanis közben az E.ON Dél-dunántúli Gázhálózati Zrt. ugyanezen a szakaszon gázvezeték-karbantartást hajt végre. Ezek a munkálatok május 4-én kezdődtek, és három ütemben, a tervek szerint július 31-ig tartanak. Huzamosabb gázszünet előreláthatólag nem lesz, mindössze az átkötés idejére – ami néhány órás időtartamot jelent – szünetel majd a földgázszolgáltatás.

A területen az összehangolt rekonstrukciónak köszönhetően egyszeri munkavégzéssel, egyszeri forgalomkorlátozással, költséghatékonyan újulnak meg a közművek az utcában. Ezt követően a teljes útburkolatot is több mint fél kilométeren felújítják, melynek költségén a két szolgáltató osztozik.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő