13 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapCsemegeMegúszhatja a fekete srácot lelövő zsaru

Megúszhatja a fekete srácot lelövő zsaru

A törvényszéki vizsgálatok során megtalálták a lelőtt fiú vérét a rendőr fegyverén, egyenruháján és a járőrkocsi belsejében is, ami azt látszik alátámasztani, hogy Michael Brown valóban meg akarta szerezni a pisztolyt – írja az Origo-hu.

A 18 éves Michael Brownt augusztus 9-én lőtte Darren Wilson rendőr a Missouri állambeli St. Louis egyik peremvárosában. Halála hetekig tartó zavargásokhoz vezetett.

A szemtanúk vallomása ellentmondott a rendőrének, aki állította, hogy a fiatalember dulakodott vele, hogy megszerezze a fegyverét – a törvényszéki bizonyítékok azonban a jelek szerint alátámasztják a szavait – számolt be a Concord Monitor nevük elhallgatását kérő rendőrségi forrásokra hivatkozva.

A források úgy vélik, hogy a bizonyítékok megnehezítik az igazságügyi minisztérium számára, hogy vádat emeljen a rendőr ellen azzal a váddal, hogy megsértette Brown polgári jogait.

Egy másik, ugyancsak neve elhallgatását kérő forrás szerint ezek után az is kétséges, hogy megáll Wilson ellen a gyilkosság, illetve emberölés vádja.

A megyei rendőrség, illetve bíróság és az FBI folytat vizsgálatot a lövöldözés, az igazságügyi minisztérium pedig a megyei rendőrség gyakorlata ügyében. Utóbbi célja kideríteni, hogy megsértették-e a polgárok jogait.

A törvényszéki bizonyítékokról a New York Times számolt be elsőként, és az értesülést illetékesek a Washington Postnak is megerősítették.

Az újabb információkat egyelőre egyik fél sem kommentálta.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő