10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapCsemegeAz Együtt nem mondatja le nőverő vezetőjét

Az Együtt nem mondatja le nőverő vezetőjét

Semmilyen elhatárolódást, felháborodást nem mutat az Együtt a párt vezetőjét érintő súlyos vádakkal kapcsolatban. Mint az ismeretes, Juhász Péter súlyosan bántalmazta egykori élettársát, lemondását mégsem követelik a pártban – írja a 888.hu. 

Mint ismert, a Bors bírósági periratokra hivatkozva írta meg, hogy az Együtt vezetője, Juhász Péter tettlegesen, súlyosan bántalmazta, benyugtatózta és napokra egy lakásba zárta egykori élettársát, három gyermeke édesanyját. Juhász Péter lemondását mégsem követelik a pártban – írja a 888.hu.

2013-ban ez azonban nem így volt. Akkor azt állították, hogy megengedhetetlenül rossz üzenet volna a társadalomnak, ha egy nőverő politikus a közéletben maradhatna, hangoztatták a „vak komondor” néven elhíresült ügy kapcsán. A nők melletti kiállás és a családon belüli erőszak elleni küzdelem azonban láthatóan kevésbé fontos az Együtt-PM politikusnői számára, ha nem egy kormánypárti politikusról, hanem történetesen az Együtt elnökéről van szó – írja a lap.

Bár a 888.hu kereste, sajnos semmilyen elhatárolódást, felháborodást nem találtak sem az Együtt, sem a párt korábbi szövetségese, a Párbeszéd Magyarországért részéről – írják.

„Mindehhez pedig a magát függetlennek hazudó ellenzéki sajtó is asszisztál, holott ha egy jobboldali művész tenne néhány ártalmatlan mondatot a nőkről, az illető már keresztre lenne feszítve. Juhász Péter azonban még mindig a párt elnöke, ez pedig »megengedhetetlenül rossz üzenet« a társadalomnak” – olvasható a portálon.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő