Elképesztő sikert arattak pécsi hallgatók a robotversenyen!

A Pécsi Tudományegyetem mérnökcsapata az első díjat hozta el az Epson által meghirdetett nemzetközi robotversenyen a „Robotvezérlés AR-szemüveggel” című projektjéért. Ezzel elhozhatták a cég pályázatán meghirdetett hat robot egyikét.

2018-ban Nyerj egy robotot! címmel hirdetett pályázatot az Epson, amire a PTE-MIK négy hallgatója is jelentkezett. A csapat projektje a megnyert robottal hasznos lesz a robotika oktatása területén, illetve olyan műtétekhez, ahol távvezérléssel lehet csupán beavatkozni.

A csapat tavaly szeptember óta dolgozott a projekten, aminek lényege, hogy egy AR-szemüvegen keresztül (kiterjesztett valóság) egy 8-10 méterre kihelyezett robotkart kézmozdulatokkal lehessen irányítani.

A nyertes csapat a robottal

A versenyen végül hat robot talált gazdára a csapatok között. Az Epson továbbra is figyelemmel kíséri a projektet, a tesztelés és a finomhangolás ősszel kezdődhet majd.

A verseny részleteit, a teljes cikket ITT OLVASHATJÁK.

A csapat tagjai: Háber István projektvezető, Pelles Kinga, Elmauer Péter, Wágner Dávid

Ősztől kezdik tesztelni a robotot

 

Hirdetés