Nincsenek német gyerekek

A Baranya megyei kormánymegbízott nem tud arról, hogy német állami gondozott gyerekek nevelkednének a megyében, ilyen jelzést eddig sem a jegyzőtől, sem a rendőrségtől nem kapott – írja a Magyar Nemzet.

hirdetés

Az újság hétfői cikke szerint Horváth Zoltán ezt azzal kapcsolatban közölte, hogy a német közszolgálati televíziós csatorna közelmúltban megjelent riportja szerint a gelsenkircheni gyámügyi hivatal vezetői német gyerekeket helyeztek el Magyarországon, hogy pluszpénzhez jussanak.

Az ARD tényfeltáró riportja szerint a gyámügyi hivatal két vezetője szándékosan összejátszhatott a gelsenkircheni St. Josef gyermekotthon vezetőségével. A gyámügy 2007-től egyre több gyereket küldött az otthonba, majd túlterheltségre hivatkozva a gyerekek egy részét Magyarországon helyezték el a Neustart (újrakezdés) GmbH-n keresztül, és ezért gyerekenként 5500 euró pluszpénzt vettek fel. A gyerekek olyan emberekhez kerültek, akik nem is beszéltek németül. A német tulajdonosok cége pécsi székhellyel volt bejegyezve.

Horváth Zoltán leszögezte: ha engedélyező hatóságként a tudomására jutott adatok alapján feltételezhető, hogy nyilvántartás és engedély nélkül végez Baranya megye területén szociális, gyermekjóléti vagy gyermekvédelmi szolgáltatást valamely intézmény, haladéktalanul intézkedik az eljárás megindítása érdekében.