A Párbeszéd is Soros tervéhez asszisztál

A Párbeszéd ellenezte a határzár megépítését, és még a laktanyákat is megnyitotta volna a bevándorlók előtt – ezt válaszolta a párt képviselőjének, Tordai Bencének Dömötör Csaba. A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára emlékeztetett: a Soros-tervet az elmúlt években az uniós intézmények többségi társadalmi támogatás nélkül ugyan, de elkezdték gyakorlatba is átültetni – írja a Magyar Idők

Tordai Bence, a Párbeszéd politikusa Rogán Antal miniszterhez nyújtott be írásbeli kérdést A Századvégtől kapta a kormány a Soros-kampányra vonatkozó utasításokat? címmel. Tordai Bence azt kérdezte, hogy a Századvég Alapítványon keresztül kapott-e tanácsokat a kormány Arthur Finkelstein cégétől a Soros György elleni kampányhoz, mint ahogy azt Finkelstein egykori munkatársa, George Birnbaum svájci lapoknak nyilatkozta.

Erre reagált Dömötör Csaba rávilágítva arra, hogy a Párbeszéd az elmúlt években folyamatosan támogatta a bevándorlást ösztönző terveket. Nyilatkozatok, akciók és szavazási jegyzőkönyvek tucatjai bizonyítják ezt, mondta.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára továbbá leszögezte: a kormány által kötött szerződések nyilvánosak, a kabinet sem most, sem korábban nem állt szerződésben a beadványában említett személyekkel.

Dömötör Csaba válaszában hozzátette azt is, hogy Soros György terveit nem a kormány alkotta, aki maga is tervnek nevezi azt a javaslatcsomagot, amelyet több részletben hozott nyilvánosságra az elmúlt években. A kormány szerint ezek a javaslatok egy irányba mutatnak: cél a nyílt társadalom kialakítása, a migráció pedig egy ezt elősegítő folyamat.

Az államtitkár válaszában azt is leírta: a Párbeszéd ellenezte a határzár megépítését, megszavazta a betelepítési kvótát, és még a laktanyákat is megnyitotta volna a bevándorlók előtt. – A magyarok májusban elmondják majd a véleményüket erről a politikáról, mint ahogy tavaly áprilisban megtették. Az eredmények egyértelműen eldöntik majd, hogy kinek kell bocsánatot kérnie – zárta válaszát Dömötör Csaba.

Hirdetés