Pécsi rendőr segített a Horvátországban bajba jutott kamionosnak

Július óta magyar rendőrök szolgálnak Zadarban, a magyar turisták által is kedvelt horvát tengerparti üdülőhelyen. Minden körülmények között helytállnak, jelenlétüknek, segítségüknek köszönhetően ott nyaraló honfitársaink sem jönnek zavarba – írja a Zsaru Magazin.

A magyar rendőrség hivatalos lapja beszámol arról, hogy három dunántúli zsaru – köztük egy pécsi – egy hónapig teljesít szolgálatot a tengerparton. Hét rendőrt készítettek fel a feladatra, két háromfős csoport júliusban, illetve augusztusban nyújt segédkezet a dalmát kollégáknak és a magyar turistáknak, egy fő pedig bármikor mozgósítható csereerőként.

A magyar turisták biztonságosabb kikapcsolódása érdekében a magyar rendőrség a korábbi években is adott támogató-segítő szolgálatot, így most sem hagyják magukra a nyaralókat. Már több alkalommal is segítettek bajba jutott magyarokon.

– Egy motoros elesett, neki tolmácsolással segítettünk telefonon, hogy megértesse magát a horvát helyszínelőkkel – említ egy különös beavatkozást Tóth Alex törzszászlós, a Pécsi Rendőrkapitányság szolgálatirányító parancsnoka.

A másik eset kacifántosabb volt, egy magyar kamionvezető elszámította szerelvénye méretét, behajtott egy apró faluba, és beszorult egy kanyarba. Miközben próbálta kiszabadítani járművét, ledöntött egy kőkerítést, és a fal olyan kárt tett a pótkocsiban, hogy a romokon volt kénytelen vesztegelni.

– A helyi egyenruhások a sofőr vérében alkoholt mutattak ki, ellene rongálás és ittas járművezetés miatt gyorsított eljárást kezdeményeztek. Beszéltünk az ügyet tárgyaló bírónővel, aki pénzbírságot szabott ki honfitársunkra, és eltekintett az elzárásától.

További részletek itt olvashatók.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés