6 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapCsemegeSárosak a pártok

Sárosak a pártok

Szinte mindegyik párt jelöltjeinél talált hiányosságokat a Magyar Államkincstár az állami kampánytámogatás felhasználása során – írja a Blikk.hu.

A Blikk ugyanis megkapta pártokra lebontva azoknak a képviselőjelöltek listáját, akiknek a beszámolóját nem tudták elfogadni. A parlamenti pártok közül a Jobbik jelöltjei hibáztak a legtöbbet, 22 jelöltjüket találták sárosnak. A baloldali ellenzéki pártok, a választási szövetségben indult MSZP, Együtt-PM és Demokratikus Koalíció tömörülésnél hat szabálytalankodót találtak, a Fidesz-KDNP-nél négyet. A legtöbb gond a Magyarországi Cigány Párt jelöltjeinél volt a Magyar Államkincstár szerint: 61 jelöltjükből 41 bukott az elszámolásnál.

– Összesen 196 jelölt elszámolását nem tudtuk részben vagy egészben elfogadni – tájékoztatta a Blikket a Magyar Államkincstár, hozzátéve, hogy ebben benne vannak azok is, akik nem adták be időben a dokumentumokat. Ez pedig azt jelenti, hogy minden harmadik ellenőrizhető képviselőnél találtak gikszert, mivel csak azt az 598 egyéni jelöltet tudták vizsgálni, akik nem ajánlották fel a pártjuknak az egymillió forintos állami támogatást.

Ők pedig fizethetnek, mégpedig a felhasznált állami támogatás kétszeresét, vagyis egy jelölttől akár kétmillió forintot is követelhetnek.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő